::Karrier, Önbizalom, Pénz, Boldogság
Holnap lesz az utolsó napom a w betűs cégnél.
Igazából ez az egy mondat, amit így most le akarok jegyezni. Nem izgulok, nem félek, nem sajnálok semmit, nem bánok semmit és nem érzek semmit. A kollégák kedvesek, velem együtt számolták visszafelé a napokat, közben sűrűn hátbaveregettek. A nagyfőnök személyesen keresett meg, hogy elköszönjön mielőtt síelni ment. Többen meg elkezdtek más munkahely felé kacsingatni. Persze nem azért, mert én elmegyek és úgy már nincs értelme itt dolgozni, hanem talán azért mert a példám szemük előtt van: van esély egy jobbra váltani. Legalábbis szeretném hinni, hogy számít a példám, mint akkor, amikor elkezdtem bicajjal bejárni, aztán ettől kedvet kapva más is azzal járt.
Aztán volt olyan is, amire nem számítottam. Zavarba is jöttem egy pillanat alatt. Mikor körbeküldtem a partnereinknek az ilyenkor szokásos búcsú e-mailt, hogy kösz az együttműködést meg hogy ezentúl ki és hogyan, meg blablabla, visszahívott egy lány az egyik cégtől, hogy mennyire sajnálja, hogy elmegyek és hogy sok sikert kíván. Ezelőtt kábé tízszer beszéltem csak vele, és persze csak telefonon... Na igen, ez volt a munka egyik hátránya, hogy egy csomó csajjal voltam kapcsolatban, némelyikkel egész jól bírtuk egymást, aztán csak ilyen városi legendák jutottak el hozzám, hogy melyik milyen kurva jól néz ki, meg ilyenek. Azt hiszem, némelyikbe még kicsit szerelmes is lettem.
C'est la vie: hétfőtől new life. Arra gondoltam, hogy ha már nincs semmim és senkim eladom a lelkem és karriert csinálok. Az öltönyöket már megvettem hozzá. És a nyakkendőt is megtanultam rendesen megkötni. Honnan máshonnan: innen.
Metamorfózis, hö.
(És mekkora lesz ezt visszaolvasi egy év múlva!)
